Petri György

←

Kezdhetek folytatódni – Petri-est

→

Vers-est

Játssza
Pál András

Csellista
Rozs Tamás

Rendező
Valcz Péter

Az Ördögkatlan Produkció és a Radnóti Színház közös előadása

  03.22 18:00

Kamaraszínház — 65 percben, egy részben

Jegyvásárlás 

<
>

Mikor nem írok verset: nem vagyok - írta Petri György, költőként, ahogy a színész sem színész, ha nem játszik épp, csak úgy, mint a csellista, ki hangszere nélkül csupán egy bárpultnál fészkelődő ujjpercegés. Legyen már egy este, ahol Petri is van, meg Maya is, meg az összestöbbinő, van igazi, élő színész, s hangra pendül a csellista is. Legyen egy este, ahol az ember is nézővé válhat, ülhet és figyelhet egy asztalnál, annak két oldalán, és mindezt azért, hogy eljussunk az est végére, mikor elmondhatjuk, hogy volt egy este, ahol Petri is volt.

Kritika

...Aztán egy ponton odahívja magához Rozs Tamást is a csellójával, mintha zavarná a távolság, ez a konstrukció. És a távolság köztünk is csökken. Mert a nézőktől is megkérdezi, hogy ki akar velük sörözni. Valami föloldódik. Nem is annyira a néző-előadó határ, hanem inkább kiszakadunk a színházi valóságból, Pál András hangjával és Rozs Tamás zenéjével Petri szövegvilágába kerülünk be. Közösen. Mindegyik elhangzó szöveg más és külön érdekes, mégis egymás mellé rakva áll össze belőlük ez az egyedi pillanat. Színházban vagyunk, zenében, Petriben....   
 
(Fazekas Júlia, Súgópéldány)

Sajtó

Petri is van, meg az összestöbbinő 
Interjú Valcz Péterrel
 

Mikor nem írok verset: nem vagyok - írta Petri György, költőként, ahogy a színész sem színész, ha nem játszik épp, csak úgy, mint a csellista, ki hangszere nélkül csupán egy bárpultnál fészkelődő ujjpercegés.

Legyen már egy este, ahol Petri is van, meg Maya is, meg az összestöbbinő, van igazi, élő színész, s hangra pendül a csellista is.

Legyen egy este, ahol az ember is nézővé válhat, ülhet és figyelhet egy asztalnál, annak két oldalán, és mindezt azért, hogy eljussunk az est végére, mikor elmondhatjuk, hogy volt egy este, ahol Petri is volt.

 
Három kérdés Valcz Pétertől a Petri-estről:

Miért pont Petri? Mi neked ő?

Családi örökség. Apámnak, Vallai Péternek, Petri úgy dedikálta a köteteit, hogy a "Hangomnak." Aztán az érettségin kihúztam a Szabadon választható XX. századi magyar költő című tételt. Utolsó hivatalos mondatom a középiskolában az volt, hogy "Nem veszi elő többé / a húgyfoltos sliccből a Nagy Októberit."

Milyen szándék vezérelt az est kitalálásakor?

Pál Andris ötlete volt. Ő jutott el most lélekben oda. Ő kérte meg a Rozst is, meg engem is. Én magamtól nem foglalkoztam volna ilyen mélyen Petrivel, de aztán azon kaptam magam, hogy hagyományt ápolok. Pali apja is Petrivel nevelte fiát ilyen "roppant nagyra, / szívósra, szépre, erősre." Mi már második generációs Petri-interpretálók vagyunk. Nálunk válik klasszikussá a kortárs. Mármint nem mi tesszük azzá, csak nálunk derül ki, hogy érvényes-e. Persze ez nem kérdés.

Mit üzen ma Petri?

Ő nem üzenget. Egyszerűen írt egy sor örökérvényű verset, amelyek ráadásul több szinten is befogadhatóak. Petrin keresztül egy csomóan újra eltalálnak a kortárs költészethez. Először megragad egy bon mot, majd jön egy plasztikus kép, egy tűpontosan megtalált érzés, és már elkárhozva filozofálsz a létezés abszurditásáról, a teljes hiábavalóságon át az értelmet adó apróságokig. Ezek nélkül meg tényleg megsavanyodik az életünk.

Kultúrpart.hu
Az interjú megjelent a Kultúrpart.hu weboldalán

Bővebben
FacebookYouTube
 
 

Jegypénztár:
Szervezés:
Helyszín:

06 20 400 4646 · jegypenztar@jaszaiszinhaz.hu
06 34 323 064 · szervezes@jaszaiszinhaz.hu
Tatabánya, Népház utca 5.

Jegypénztár: 06 20 400 4646 · jegypenztar@jaszaiszinhaz.hu
Szervezés: 06 34 323 064 · szervezes@jaszaiszinhaz.hu
Helyszín: Tatabánya, Népház utca 5.