Én, Iphigénia

Kritika

„A Závada Péter által írt szöveg gördülékenyen vetíti elénk az életanyagból merített, majd fikcióvá gyúrt lány életének gyerekkori epizódjait: a monológként előadott szerzői utasítások (helyszín- és cselekményleírások) Eke Angéla játékának köszönhetően nem válnak modorossá, inkább a szórakoztatás egyik formáját öltik. A dramaturgi munkának köszönhetően a szöveg játékosan variálódik, rövidül, olykor pedig kiegészül az egyes rendezésekben. Eke Angéla előadásmódja a rendezői koncepcióknak megfelelően változik, két dologban azonban mindhárom változatban megegyezik: személyes és izgalmas.” – Radnóti Tesla, szinhaz.net

„(…) örültem, hogy nem három különböző szöveget kellett befogadni, aki valamilyen oknál fogva kicsit elkalandozik előadás közben, az a végére simán utolérheti magát, könnyen befogadható lesz, pont annyira vicces, amennyire egy ilyen történethez, és végtére is egy személyes „élményeken” alapuló valósághoz hozzá lehet nyúlni. Eke Angéla is pontosan úgy játszik, hogy érzékeljük, igen, ez én is vagyok, én vagyok ez a gyerek, én vagyok Iphigénia is, meg én vagyok most előtted Agamemnón is, meg mind az a szar, amivel esetleg neked is meg kell küzdenedaz életben. És, ha én apu lánya vagyok, akkor mindig is azt reméltem, hogy „Apu magányos szíve vagyok…”, de ha én apu vagyok, akkor „Apu ökölbe szorult keze vagyok…”.” – Nagy Csaba, A füzet