„Hogyan kezeljük mi, felnőttek a halál kérdését? Mint az özönvíz önötte el gyermekeinket a halál, az agresszív halál, és nem tudnak úszni. Hogyan segítjük őket eligazodni? Mit mondjunk, ha kérdeznek?” (Polcz Alaine)
A mostani életünk alig tud mit kezdeni a halállal, ezért inkább elhárítja, hallgat róla. Ami nehéz, amiről gondolkodni, beszélni kellene, az nincs. Pedig a gyermek gondolkodik és kérdez. Kíváncsi és tudni akar: tudni szeretné, mi történik a szeretteivel, akiket elveszít, mi lehet, mi van odaát, és hogyan éljen ezután a hiánnyal.
Jette, a tízéves kislány elveszíti hatéves kisöccsét, Emilt. A betegség alatt, a halál megtörténtekor, majd a temetés kapcsán szembesül a veszteséggel és az elmúlás tényével. Miközben próbálja értelmezni az értelmezhetetlent és felfogni a felfoghatatlant, a gyermek őszinteségével és kérlelhetetlen logikájával szembesíti a felnőtteket saját elhallgatásaikkal és félelmeikkel. Próbálja megérteni a világot, mely bizonyos értelemben örökre megváltozott körülötte; próbál választ keresni arra: milyen lesz ezután az élet? Miért viselkednek másképp a szülei, tudják-e még őt szeretni? Egy felnőtt általában óvatos: mit mondjak, mennyit mondjak el? Hogyan mondjam azt, amit muszáj elmondani? Egyáltalán hogyan kerülhető el a fájdalom? De eljön a pillanat, amikor nincs más, csak az igazság, s – ahogy Madách fogalmazott – „a valónál mind elámulunk”.
Jens Raschke bátor és hiánypótló darabja 2012-ben elnyerte a mühlheimi Gyerekdarab Fesztivál fődíját. A művet, mely segítheti a gyermekek és felnőttek szembenézését az élet legnehezebb kérdéseivel, színházunk népszerű művésznője, Pregitzer Fruzsina rendezi, előadója Fridrik Noémi.