Göndör László – Katona Éva

Nagymamával álmodtam

one-man-show

Rendező:
Göndör László és Laboda Kornél Dzsangaman

Szereplők
Göndör László és Katona Éva

A Staféta, a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a SzínMűHely Alapítvány előadása
Március 23. 20.30
NAGYSZÍNPAD — 80 perc szünet nélkül
16
Március 23. 20.30
NAGYSZÍNPAD — 80 perc szünet nélkül
16
Március 23. 20.30
NAGYSZÍNPAD — 80 perc szünet nélkül
16
nagymamával
nagymamával 1280-3
nagymamával 1280-2
nagymamával 1280-1

– Mennyire fontosak a visszajelzések az ember életében?
– Csinálom a dolgomat, aztán majd ha olyan, észreveszik.
– És ha nem?
– Hát igen, és ha nem. Na, ide azzal a mézeskaláccsal.

A Nagymamával álmodtam egy különleges harmadik-generációs trauma-feldolgozást segítő, mégis sok humorral átitatott színházi stand up / monodráma. Az előadás azt az egy hónapot mutatja be, amelyben a 35 éves főszereplő, Göndör László – a pandémia valamint önismereti válsága kellős közepén – összeköltözött a 97 éves holokauszt- túlélő nagymamájával. Nagymama és unokája 32 napon keresztül próbálták megérteni egymás fájdalmait, traumáit és az egymás iránt érzett mély szeretetet.

Alkotók

szereplő, rendező, író, koncepció
Göndör László
szereplő
Katona Éva
társrendező, író, koncepció
Laboda Kornél
dramaturg, író, koncepció
Bódi Zsófi
hang- és videóvágó, koncepció
Láng Alexandra
pszichológus konzulens, koncepció
Horváth Lili Olga
hangdesigner
Bartha Márk
látványtervező
Csoma Gabriella
hangmester
Kovács-Vajda Bence
fénytervező
Bredán Máté
technikus
Lengyel Ákos Papa
dokumentumfilmes anyagok rendezése, operálása
Bartha Máté
külső konzulens
Ördög Tamás
produkciós asszisztens
Szakács Zsuzsi
produkciós vezető
Mayer Dániel
kreatív producer
Ausztrics Andrea

Díjak

Halász Péter-díj 2022
Staféta-Közönségdíj 2022


Támogatók

Külön köszönet: Fekete Ádám, Turai Tamás, Daoud Dániel, Szelecki Rozi, Leta Popescu, Somoskövi Bence, Hajmási Péter, Ásmány Zoltán, Orbán Nelli, Farkas Katalin, Bánkuti Zsuzsa, Ómama Antikvitás
A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.
Koprodukciós partner: Trafó Kortárs Művészetek Háza, Orlai Produkciós Iroda, Marom Budapest – Zsidó Kultúra 2028
Produkciós partner: SzínMűHely Alapítvány
Támogatók: Mozaik Zsidó Közösségi Hub, Somogyi Endre

Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk

 

Fotó: Ofner Gergely

Jegypénztár: 06 20 400 4646 · jegypenztar@jaszaiszinhaz.hu
Szervezés: 06 34 323 064 · szervezes@jaszaiszinhaz.hu
Helyszín: Tatabánya, Népház utca 5.

Jegypénztár: 06 20 400 4646 · jegypenztar@jaszaiszinhaz.hu
Szervezés: 06 34 323 064 · szervezes@jaszaiszinhaz.hu
Helyszín: Tatabánya, Népház utca 5.

Jegypénztár: 06 20 400 4646
jegypenztar@jaszaiszinhaz.hu
Szervezés: 06 34 323 064
szervezes@jaszaiszinhaz.hu
Helyszín: Tatabánya, Népház utca 5.

2022 © MostFeszt  |  Jászai Mari Színház  |  Powered by Online Üzletépítés